Virágok, gyertyák, idézetek



Könnycsepped zuhan az égbõl
keres minket szüntelenül
de nem talál meg minket soha
mert porba hull és így ér véget az útja
Bárhol jársz, tudd, hogy mindenütt a szívedben élek,
Bárhol jársz, én már nem tudlak feledni téged!



Két kezem összeteszem S a jó Istent úgy kérem,
Akit szívem nagyon szeret, Adja vissza nekem.
Megtanultam éjeken át, remegni,és félni,
én Istenem,jó Istenem,nélküle nem tudok már élni.
Térden állva fohászkodom,fordulj felém Istenem,
add vissza,mert nélküle szenvedés az életem!!



Szívünkbe markol az emlékezés, kedves arcod mindig bennünk él,
Idõnk szabott, óránk száma kevés, e nap a tiéd, elõttünk a tél.
Hogy nem lehetsz velünk, ma is fáj, nélküled üres a mozdulat.
lelkedet õrzi a ködös táj, Veled száll tovább a pillanat.



Van egy út, melynek kapuját õrzi a bánat,
Könnyû ide belépni, de nincs kijárat.
Csak a szél hangja töri meg a temetõ csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek



Gyere vissza, ne engedd, hogy belefulladjak a bánatba,
Egyedül nem fog menni, még szükségem van a támaszra.
Hol sírjam ki magam, hogy beszélhetnék egy halomnak?
Nem hallgat meg az ég sem, hát hogy hihetnék most magamnak?




Kisért a csend,
Vigyázza még a hangodat,
Magányába zár a szoba,
Láttatja még az arcodat.
Érintésed is itt van még,
Õrizem a kezemen,
Könnycseppek gyász- harmata,
Emlékezõ szememen.



















