Gyászképek (idézetek)

"„Elmentél, s megnémult a táj. Halott erdők
mélyébe tűnt az eddig oly vidám visszhang
s ott hangtalan zokogva nem figyelt többé
hívó szavamra,…………….
……….Engem is elvittél? – oly léttelen vártam,
mig meg nem érkezett az estharangszó!… Majd
az éj hullatni kezdte harmatát; súlyos
csillagok ültek pillámra. A hajlongó
fák közt éjfélig megmaradt a csönd, és sírt.”"

Szabó Lőrinc

"Küzdelmes volt az út, mely most búcsú nélkül hirtelen véget ért, fáradt tested örökre pihenni tért.
Végső utadra indultál megnyugodva, gondolatban kísértünk égi otthonodba. Ott fent míg találkozunk, addig is aludd szépen örök álmod."

"De emléke él és élni fog,

míg az én szívem e földön dobog.

Őrzöm a képét, a mosolyát,

a hangját, s minden gesztusát.


Őrzöm a mozdulatait,

mely bennem él mind a mai napig,

őrzöm a felém közvetített gondolatait,

a nekem elsuttogott szavait.


Mert nem halt meg ő, - én nékem….

csak messze távozott, hol meg nem érinthetem."

"Kegyetlen, rút halál elvitt.
Értem én hogy meghaltál.
De hinni-még nem hiszem.
Az örök, néma, szebb országban,
Elmentél-búcsú nélkül."

"Ha ezüstös éjjel felnézel az égre
Meglelsz ott is a csillagok szemébe
ott leszek, ott fent a messzi végtelenben,
S boldogan mosolygok, akárcsak életemben"