l

 

      (Amikor meghaltál

   csak mentem-mentem,

   azt sem tudtam,merre,

    azt sem tudtam hová,

  A szívemen,mint valami 

           szorító kígyó,

   vonaglott a fájdalom...) 

 


   

 


 

lap tetejére

 

 


 

Idézetek, virágok, gyertyák versek

Most a fájdalom üvölt bennem, karmol, tép, szétszakít,
De az élet mindvégig arra tanít, hogy elviseld a kínt.
Miért Ő? Miért ment el Ő is ily korán?
Nem érdemelt az élettől többet talán?
A sok miértre nincsenek válaszok,
Fájlalom, de választ én sem kaphatok.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Magányomban köszönt az est egy hosszú, fáradt nap után,
Ágyam szélén kuporgok, s tekintetem megpihen szűk szobám kopár falán.
Emlékek képe hívogat, s képzetem újra elindul feléd,
Néma könnyeket hullajtok, és ökölbe szorítom reszkető kezem.
Ellenem szövetkezik a csend, hálóját vetette ki rám,
Én kiáltanék, de nem tudok, erőtlen testem áldozat.
Arcomat a párnámba temetem, mély barázdákat szántott lelkemen a fájdalom.
Felsírok, mint egy kis gyerek, mert hiányod fáj nagyon.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Nem rég, hogy örök álom zárta le szemed,
 
Könnyek között emlegetjük a Te drága neved.
 
Elmentél tőlünk egy végtelen útra,
 
Melyről csak visszanézni lehet, visszajönni soha.
 
Hazafelé nem építettek utat, de ha mégis lenne irány,
 
Mely otthonod felé mutat, ugye hazajönnél?
 
Visszahozna a szeretet, letörölnéd az Érted hulló fájó könnyeket.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ha könnyezni kell
 
Ha könnyezned kell, ne tétovázz,
sírd ki magadból a szív bánatát,
sírd ki azokat a fojtókönnyeket,
mik lelkeden ütnek koporsószeget.
 
Ha ég a fájdalom tépett sebhelye,
legyen a könny lelked fegyvere,
mert csak könnyel tudod kivédeni azt,
amitől a szíved szálára szakad.
 
Kun Magdolna
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 

 

 

Belépés
Kereső
Oldalak
0.071 mp