Gyász, fájdalom, bánat








Van egy út, melynek kapuját őrzi a bánat,
Könnyű ide belépni, de nincs kijárat.
Csak a szél hangja töri meg a temető csendjét,
Fejembe bekúszik egy borús emlék.
Te voltál az életem, az álmom
Te voltál minden boldogságom
Amíg élek, örökké szeretlek,
Hiányzol nagyon, soha nem feledlek








Angyalok suhannak gyertyaláng fölött,
a jövő előtt, a múlt mögött.
Emlékszem azokra kik nincsenek közöttünk,
talán lelkük röppen itt fölöttünk.
Törékeny angyalként vigyáznak ránk,
mindegyik lélekért,égjen egy láng.
Így őrzöm őket szívembe zárva,
ég értük esténként egy gyertya lángja!








Nézd a könnycseppet, ahogy lecsordul az arcomon!
Kint esik az eső, kopognak a cseppek a sírodon.
El sem búcsúzhattam! Elrohant az alkalom.
Fájó szívvel gondolok reád minden keserves nap,
Minden pillanat ajándék, amit az emléked ad.








Fáj....,
de sírni nem tudok...,
belül sír a szívem...,
és ez sokkal rosszabb hidd el.
A szemem meg tudom törölni,
de a szívemet...,
a szívemet nem...








Szívemet kéne kitépnem,
hogy mindezt ne érezzem,
Mert nincs hitem,
nincs mire várnom.
Nincs helyem, érzem e tájon,
Nincs érzés,
mi ennyire fájjon!







Drága Istenem
Nagy kérés volt tőled, hogy őt hagyd meg nekünk?
könyörögni, szenvedni kell azért hogy boldogok legyünk?
Nem sokat kértem, csak hogy gyógyuljon meg.
S élje át velünk mit ő már nem élhet meg.
Gyönyörű szemében a fény még csillogott.
Még az utolsó napokban is mosolygott.
Mosolygott mert hitt, mosolygott mert élt.
Semmi mást nem akart ő csak élni még.
Küzdött, még tudott, még volt ereje.
De a végzet őt is utolérte. .











