




Fényképed mellett este gyertyát gyújtok,
hogy a lelked legyen nyugodt.
Megsimogatom a képen az arcod,
s holnapig elbúcsúzom.
Lehajtom fejem fejfádra,
szememből az emlékezés könnye csorog.
Szívembe szúrnak, emlék szilánkok,
Jéggé dermednek fenn a csillagok.
Elmúlt, mint száz más pillanat
s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik nem szavak.
Elmúlt, mint száz más pillanat,
talán szívünk jelezte csak:
nem is gondolkodtunk szavakban.
Elmúlt, mint száz más pillanat,
s tudjuk mégis, hogy múlhatatlan!
Gyertya, gyertya, gyertya lángja,
Vidd üzenetem a Mennyországba!
-Mondd meg neki, hogy szeretem,
Nélküle már nincs életem!







Az ember akkor a legmagányosabb,
Amikor sokan vannak körülötte,
De nincs ott az az egy,
Aki benne van minden csendben.







Van egy asszony a földön,
ki nagyon szeret Téged
Még az életét is feláldozná Érted.
De hiába tenné, vissza már nem kaphat,
Hisz Te már a lelked az égieknek adtad.
Összetört a szíve, bánat lett a társa
Helyét a világban többé nem találja.
Simogatja sírod, gyertyákat gyújt Érted
Te pedig őt fentről szomorúan nézed.

































