Gyászképek (idézetek)

"Jöttél, majd halk léptekkel elmentél, mint a föld átutazó vendége. Honnan? Hová? csak annyit tudunk, hogy Isten kezéből Isten kezébe."

Siratunk Téged, fáj, hogy elmentél, 
Minket gondban-bajban itt felejtettél. 
Lelkünk bánattal csordultig telve, 
Szemünk szomorú könnyel van tele. 
Imánk Hozzád száll fel az égbe. 
Te már tudod, mi vár ránk, 
Ha majd eljön a mi óránk

Ne búsuljatok. Nekem már nem fáj semmi, 
Ha eljön az este, csillagként tudok Nektek üzenni. 
Tekintsetek fel az égre, ott fogok ragyogni, 
Szívetek egy darabja voltam, mit nem lehet pótolni. 

Árnyékvilágban jársz most egyedül, 
lépteid alatt nem zizzen levél, se 
fűszál meg nem hajlik, s én 
követlek a túlsó partig, ahonnan 
még visszaintesz nekem, de 
ezt csak én látom, más senki sem. 
Lábad nyomát lassan és könyörtelenül befújja hóval a 
hideg tél, az éj sötétje eltakar, 
s csak én tudom, hogy itt voltál, 
s elköszöntél...

MÁSNAK TALÁN RÉG ELMÚLTÁL,

DE ÉN LÁTLAK HOLTOMIGLAN,

ÁLMOM VAGY A VALÓSÁGBAN,

S VALÓSÁG VAGY ÁLMAIMBAN