Akiket soha nem feledünk







Csöndben merengve bámulok előre,
megállt az élet, megállt egy időre.
Bárhol is kereslek, nem látlak sehol,
felkavartad lelkem, szívem már gyászol.
Szememből könnycsepp halkan csordogál,
nincsen már másom, csak emlék, mit itt hagytál.




Egy érzelem, mely magával ragad,
Mosolygós arcod képe örökre itt marad.
Álmatlan éjszakák sora gyorsan elszalad,
S azt érzem napról-napra, a szívem megszakad!





Angyalomat küldöm Neked,
Legyen Veled, s körülötted,
Bárhol jársz, bármit csinálsz,
Mindig féltőn vigyázzon Rád!






Az élet oly törékeny, oly rövid,
leírni is nehéz, hogy már nem vagy itt.
Elmondani nem tudom, mi az, amit érzek.
Úgy fáj a szív idebenn,
hogy már nem látlak Téged...
Emléked hátrahagytad... szeretteid szívében,
aranyszállal hímezve Drága Neved,
teljes lényed beragyogja az eget,
mikor kigyulladnak az esti fények,
ezzel üzensz földi szeretteidnek.










Lehunyom szemem - megidézlek.
Érzem éteri jelenléted,
kezem a kezedben, mint régen.
Tenyered, ujjad rezdülése
Skarlát Betűként beleégve
örökre lelkembe, vérembe -
agyamba még egyre lüktetnek
hiányzol, soha nem feledlek,
- nélküled csak torzó életem!







































